Szürke köd gomolyog a Balokány-liget víztükre fölött, majd egy kis szellő továbbrepíti a gesztenyefák felé. A Pepita ház tetején a Zsolnay mázas cserepeken vízcseppek hemperegnek, majd a földet borító platánlevelekre pottyannak.
Katival körbejárjuk a tavat és megnézzük, hogy minden rendben van-e a ligetben. A lehullott levelek tarka szőnyegként borítják a fák alatti területeket. A Zsolnay út is pihen, csak néha zavarja meg a csendet egy elrobogó autóbusz.
Jönnek az első vendégek, akik az olaszi iskola Ifjúsági Klubból érkeznek a ligetbe. Mindjárt megkérem őket, hogy a regisztrációs ívre írják fel neveiket, hogy a rendezvényen részt vesznek. Iskolás betűket formáznak a fehér lapra, majd vezetőjük, Ági lombseprűt kér, hogy a gyerekek egy kicsit mozoghassanak a hidegben, és egyben segítenek az avar összegyűjtésében.
Le sem tudom tenni a regisztrációs ívet, mert minden irányból ismerősök jönnek felém. A volt színpad előtti téren gyülekezünk, és tíz órára megtöltjük a kis teret. Elkezdődik a program, ahol először Adorján Rita, a Mecsekerdő Zrt. munkatársa ismerteti a jelenlévőkkel a liget fáinak érdekességeit. Vastag sorokban követjük őt fától fáig, és hallgatjuk érdekes ismertetését a fákról, leveleikről és terméseikről. Egy-egy fánál érdekes történeteket is elmond az érdeklődőknek. Előkerülnek a hátizsákból a nagyítók, és azzal vizsgáljuk a parányi, szebbnél szebb termések formáit, szagolgatjuk a leveleket és megkóstoljuk az ehető terméseket.
A tó zsilipjéhez visszaérve elmondom a rejtőzködő és látható források történetét. Beszélek a tó kialakulásáról és az évtizedek alatt történt változásokról. Megmutatom, hogy a tó víztükre alatt hol rejtőznek a jelentősebb forrásmezők.
A tavat közel húsz forrás táplálja, melyeknek vize 14-16 fokos. A tó forrásvizeinek összessége a zsilipnél 400 liter percenként. A tó felszíne csak a nagyon szélsőséges, hideg teleken fagy be, akkor is csak néhány milliméter vastagságban. Februárban károkatona telepedett meg néhány napra a tó partján pár sirály kíséretében.
A ház fele pillantva látom Háber Jánost a Tett-Hely Ifjúsági Egyesülettől, aki vár bennünket, forró teával, kávéval szokásához híven. Színes tablókon megmutatja és elmondja az új szolgáltatóház érdekességeit. Nagy figyelemmel hallgatjuk János ismertetőjét, és nézegetjük a szép látványterveket. Minden kérdésre választ kapunk, majd János kérésére jelképesen körbeöleljük a házat.
A komposztáló láda felé haladva üzembe helyezzük Sztojkovics Éva önkormányzati képviselővel az új szemetes edényt a speciális csavarokkal rögzítve. Három darabot vásároltunk pályázati pénzből, és beépítettük őket a tó sétaútja mentén.
A kis dombon felkapaszkodva a nagyméretű komposztálóládához siettünk. Itt Varga László fogad bennünket a Vadvirág Egyesülettől. Érdekes és hasznos előadást hallgatunk a komposztálás fontosságáról, majd László felhívja a figyelmet, hogy csak a lelkiismeretes és szakszerű munkával érhetünk el eredményeket. A felvetődő kérdésekre mindenki kimerítő választ kap, és otthon nyugodt szívvel állhat neki egy kisebb méretű láda elkészítésének.
A Nap kisüt, és meleg sugarai füstöt kergetnek felénk. A levegőbe sült szalonna illata keveredik, melyet érezve megindulunk a szalonnasütő felé. Berényi Zoltán a Vasasért Egyesülettől a „tűzmesterünk”, aki tölgyfaparázson tenyérnyi szalonnával, hagymával próbasütést végez. A betonasztal körül elkészülnek az újabb nyársak, és már egyre többen sütögetjük leendő ebédünket.
Mire a finom ebéddel végzünk, és megmossuk zsíros kezeinket, már csak néhányan maradtunk a tónál, hogy elpakoljuk a szerszámokat. A Nap felszívta a ködöt a ligetben és a faágakon fent maradt levelek még sárgábban, vörösebben virítanak.
Egy nagyon kellemes és hasznos délelőttöt töltöttünk el a Balokány-ligetben vendégeinkkel, barátainkkal.
Baumann József szervező (BMTSZ)