Részletek:
“Természetesen a két legrégebbi fürdő szerintem mindenkinek eszébe jut. A Hullámfürdő és a Balokány-ligeti városi fürdő.
Nagyon rövid Balokány-fürdő történet. 1858 nyarán a Balokányban Engel Adolf a Balokány bérlője megépítette az első uszodát. A Balokány-fürdő 1885-ben már nehezen volt használható, így 1886-ban elkészült egy új medence. 1933-ban felépül a már általunk ismert fürdő, a tribünnel.
Minden év nyár elején megjelenő szokásos hír, mikor nyílnak a strandok. Így volt ez 1975-ben is, amikor májusban hírt adtak arról, hogy a Balokány fürdő nyit elsőnek az évben. A fürdő sorsát ismerjük, mert ugyan védettséget kapott, de ez sajnos az eszényettől nem védi meg.”
(…)
“1993 szeptemberében végleg bezáratták a Balokány-fürdőt (az egészségtelen, leromlott állapotok miatt). Bár akkor még azt rebesgették, hogy majd felújítják, de azóta tudjuk már, hogy a bezárás véglegesnek bizonyult.
Tehát, hogy is állunk fürdővel? A Kürt utcai egyetemi uszoda megszűnt, a Nagy Lajos gimnázium strandja szintén eltűnt végleg, a Balokány pedig szinte megsemmisült már és úgy gondolom már reménytelen is a felújítására számítani (bár a remény hal meg utoljára).”
(A teljes cikk itt elérhető:
http://regipecs.blog.hu/2016/07/25/pecsi_furdo_nosztalgia?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare)