A Balokány-liget nyugati forrásának feltárása

Post

  |  

A deres füvet a felkelő nap sugarai simogatják. A TM. Hidro-Szer Kft. munkatársai szervizautójukból pakolják ki a szerszámaikat. A tó vízszintjét az előző napokban leengedtük a megfelelő szintig, sok zöld színű, vastag alga távozott a zsilipen keresztül a Pécsi-víz vízfolyásába. A járdalapok között fakadó forrás felderítése a cél, hogy miképpen oldották meg elődeink ennek a feltörő víznek az elvezetését. Két éve kezdődött és egyre jobban tört fel a víz a járda lapok között, mindent elborított az alga és a sár. A Balokány-liget új lámpáinak kábelezésénél volt lehetőség, hogy gépi erővel a víz nyomába eredjünk.

Óvatosan haladtunk lefelé és követtük a feltörő víz útját. Egy újabb markolásnál hirtelen nagyobb mennyiségű víz tört fel, és magával hozott egy több méter hosszú, barna színű kígyót; úgy tekergett a sáros vízben, mintha menekülni akarna. Lapáttal alányúltam, és egy részét sikerült kivennem: kezembe fogva óvatosan vizsgáltam és megállapítottam, hogy a közeli fűzfa hajszálgyökerei belenőttek az átszakított PVC-csőbe. Percek alatt megtelt a kutatóárok kavargó sáros vízzel. A csőről senki nem tudott, rajzokon sem szerepelt. A tó vízszintje alatt ötven centiméterrel, a beton mederfalánál zavaros vizet vettünk észre, megvizsgálva kiderült, hogy az átszakított PVC-cső a tóba van bekötve.

A feltörő vizet a felszínen visszavezettük a tóba, hogy a munkálatokat ne akadályozza. Hogy a cső hova vezet, arra nem kaptunk választ telefonos érdeklődésünkre. A víz folyamatosan bugyogott felfelé, egyre jobban megtisztulva és bugyborékokat eregetve jött felfelé.

Délután egyeztettünk a további munkálatokról a BIOKOM Kft. vízügyi szakembereivel a helyszínen. A feltörő víz hőmérsékletét megmértem műszerrel, így egyértelműen kiderült, hogy a feltörő forrásvíz 16,2 Celsius-fokos, a hozama közel 20 liter percenként. A hőmérséklet 2 fokkal több a Balokány-ligetben eddig mért források hőmérsékleténél.

Másnap ismét együtt a csapat, folytatjuk a munkát. Most nyolc órakor már ereje van a Napnak, neki kell vetkőzni a munkának. Az aggregátor pöfög mellettünk és a szivattyú szürcsölve issza a vizet az árokból. Koccan a csákány hegye, és valami furcsa kongó hang üti meg a fülünket. Gyorsan körbekaparásszuk a gyanús helyet, és felfedezünk valami rozsdás, vastag, függőleges fémcsövet. Beigazolódott tehát a gyanúm, hogy évtizedekkel ezelőtt ezt a feltörő vizet valahova el kellett vezetni.

Feltártuk a tetejét, melyen egy vastag vaslemez lapult. Leemelve a vastag vaslemez tetőt, a csőről láthatóvá vált a tiszta forrásvíz. A cső 1 méter mély és közel 40 centiméter átmérőjű. A rozsdás csőben vékony szálú gyökérkötegeket találtunk, kézzel kitisztítottuk, majd belehelyeztük a szivattyút, ami pillanatok alatt leszívta a vizet. Két tégla volt az alján, azokat kivéve láthatóvá vált a kavicsréteg alól feltörő forrásvíz.

Ebbe az ülepítő medencébe kötötték bele a PVC-csövet, és vezették a vizet a tóba. A fűzfa gyökerei az idő múlásával egyre sűrűbben benőtték a vízelvezető cső keresztmetszetét, majd teljesen eldugaszolták. Ezért a forrásnak más utat kellett találni a szabaduláshoz. Feltört a járdalapok között, és így lett látható a felszínen. Víznyomással átmosattuk a csővezetéket, majd az eltört darabot kivágtuk, és egy új csövet illesztettünk közbe. Néhány másodperc elteltével már hallottuk a forrásvíz csobogását a tónál. Vártam egy kis időt, majd megmértem a vízhozamot. A forrás vízhozama 22 liter percenként és 16,2 fokos. Homokkal befedtük a műanyagcsövet, majd elkezdtük feltölteni a kiásott árkot. Az árok felső harmadába beépítettünk egy vastag dréncsövet, melyet geotextillel borítottunk, ennek az a feladata, hogy magasabb vízállásnál a feltörő vizet visszavezesse a tóba.

Most már csak a teljes árok betemetése következik, földdel és a gyeptéglák visszahelyezésével. A forrás ülepítő medencéjét lefedtük, és később betonréteg kerül rá, majd a járdalap borítás. Reméljük, hogy munkánk eredményes lesz és évtizedekig ismét száraz lábbal körbe lehet sétálni a tó menti sétányt.

Köszönjük a TM. Hidro-Szer Kft., a Mélyépítő és Szolgáltató Kft., valamint az Instruktor Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. önzetlen segítségét!

Baumann József forrásépítő

None :P None :P