A pécsi beat lokálja – Pécsi Ifjúsági Ház és Ifjúsági Park (részlet)

Post

  |  

“A Nagy Sándor vezette Ifjúsági Ház (IH) 1975. augusztus 20-án nyitott (…) rá pont egy évre elkészült Balokány-ligeti Ifjúsági Park is.”

“Az első nagy sikerű koncertet 1975. októberben az Apostol együttes adta fővárosba költözött énekesüknek köszönhetően; Meződi József „Dunda” korábban népszerű alakja volt a helyi beat-életnek. Földes László Hobo Blues Bandje 1978. decemberben itt tartotta első vidéki koncertjét, s a sikerre való tekintettel egy évvel később négy alkalommal újrázhatott. Majd sorra érkeztek a hazai, később pedig a külföldi sztárok, a helyi kedvencek és a feltörekvő amatőrök, mindenki, aki számított. A nyolcvanas években többek között a Bizottság, a KFT és a Pokolgép is fellépett itt.”

“Közben a Csete György építész vezette Pécs Csoport tervei alapján 1977-ben elkészült az Ifjúsági Park Zsolnay-épületkerámia borítású klubháza, majd 1978-ban a Piramis avatta fel a tóra épített víziszínpadot. Sorban érkeztek is a fellépők: többek között a Bergendy, a Generál, a Hungária, a Neoton és Kócbabák, az új Illés, Zorán, valamint a sokszor három-négyezres tömeget vonzó Beatrice, Bikini, Rolls, V’Moto-Rock, P.Mobil, Új Skorpió, EDDA és Karthago, a progresszívek közül az East, a Panta Rhei, a Color, a Solaris, illetve a lengyel SBB.”

“Az IH és a Park a hetvenes évek végétől rendszeresen felléptette a fiatal helyi bandákat az Amatőr együttesek pódiuma és a Rock-szerda sorozatokban, illetve a sztárcsapatok előtt.”

“A nyolcvanas évek végén, a költségvetési források szűkülése miatt megszűntek a koncertek az Ifjúsági Parkban. A klubházat vállalkozók vették bérbe és diszkóként üzemeltették.”

Fotó: Kálmándy Ferenc.

Szerző: Koszits Attila

https://beatkorszak.blog.hu/2017/06/08/a_pecsi_beat_lokalja_pecsi_ifjusagi_haz_es_ifjusagi_park

None :P None :P