Adalékok a Balokány forrásainak történetéhez

A pécsi Balokány területén a vízhiányos időszakok könnyebb kivédése, és az akkori városnak az 1930-as években egyik közkedvelt közösségi helyekén felfejlesztett fürdőkomplexum kiszolgálása (a fokozottabb vízigények biztosítása) érdekében 1943-ban és 1944-ben összesen 4 db vízkutató fúrást mélyítettek. A feltárási helyek kitűzése nagyon tudatos volt, mivel igyekeztek elkerülni a Zsolnay gyár vízkivételére és a Balokány-forrásra történő, várható hatást, de legnagyobb mértékben ki akarták használni a Mecsek felől állandó utánpótlást nyerő, és itt nem jelentős mélységben elhelyezkedő miocén (elsősorban szarmata) rétegekből álló víztartó képződményeket.

A fúrásokat a tervezett felhasználási helyekhez (tó és fürdő) igen közel telepítették oly módon, hogy a tó keleti és nyugati oldalaira is kerültek feltárási helyek. Az első évben mélyültek le a I. és IV. sz. fúrások (a tó nyugati oldalán és az északkeleti sarkon, a fürdőbejárathoz közel), majd a következő évben történt a II. és III. sz. fúrások mélyítése (az északnyugati saroknál és a tó keleti oldalán).

A város kútkataszterében megadott eredeti sorszámozás valójában a mélyítéseket követően, utólagosan történt (1944-ben) a kivitelezést végző Lapp Henrik Mélyfúrási Rt. (Budapest) részéről, tehát a mélyítések utáni, valamint a későbbi kataszteri számok nem jelentenek valós sorrendiséget.

 A fúrások végleges talpmélységei változatosak voltak, mivel a legsekélyebb (II. sz.) fúrás 30 m-es, míg a legmélyebb (I. sz.) fúrás 106,5 m-es talpmélységgel létesült. A fúrások rétegsora – az egymáshoz való közelség ellenére – jelentős különbségeket mutatott, mivel a vízadó képződményként keresett/megkutatott szarmata mészkő felülete és kifejlődése az egymáshoz igen közeli fúrásoknál is határozott eltéréseket mutatott. Csak helyenként jelentkezett jó vízadó képességű szálkőzet, hiszen a fúrásoknál a kettős porozitású kőzettömeg egykori járatait a törmelékes megmutatkozás mellett agyag és homok töltötte ki.

Már az I. sz. fúrásban pozitív víz mutatkozott, hiszen a szarmata mészkőből származó víz nyugalmi helyzete a terepszint felett (+0,9 m) állapodott meg. A szivattyúzáskor -13,8 m-es vízszintnél 566 1/p-es hozamot sikerült tartósan biztosítani. Az átellenesen (a fürdőbejárat közelében) mélyített, IV. sz. fúrásban – az I. sz. fúrás termelése miatt – viszont már nem jelentkezett felszálló víz (nyugalmi állapot -0,2 m), de mégis 600 l/p-es hozamú szivattyúzást végezhettek -14,0 m-es vízszintsüllyesztés elérésekor.

A következő évben létesült, II. sz. fúrásnál a terepszinttel közel azonos magassággal állt be a nyugalmi vízszint oly módon, hogy természetes elfolyásként 60 l/p-es hozamot is mérhettek. A fúrásban végzett szivattyúzások során -11,0 m-es helyzetű vízszintnél 866 l/p-es értékkel határozták meg a hozamot. A III. sz. fúrásban nyugalmi vízszintet nem rögzítettek, de a próbatermeléskor -14,0 m-es vízszint elérésekor 600 l/p-es hozamot mértek.

A fúrások közös jellemzője volt, hogy már a vízhőfokok jelezték a mélységi származást, hiszen 16-22 °C-okat mértek a fúrásoknál, természetesen az aktuális termeléstől függően. Az erőltetett vízkivételkor így természetesen lecsökkentek a kezdeti hőmérsékletek, hiszen a víztartó északabbra csak egy vékony sávban érintkezik a mélységi víz hőmérsékletének kialakulásában meghatározó módon közreműködő alaphegységgel.

Nem ismert, hogy milyen egyéb hidrogeológiai vizsgálatokat végeztek akkor a területen. Bizonytalan, hogy vajon vizsgálták-e a szivattyúzások egymásra hatását, figyelemmel kísérték-e a források hozamát, vagy megmutatkozhatott-e a próbatermelések hatása a Zsolnay gyár vízkivételénél is.

Ilyen észlelésekre, egyedi vizsgálatokra vonatkozó adatokat nem találunk az archív anyagokban. Figyelemre méltó azonban, hogy az 1940-es évek végétől, az aszályos időszakokban a Balokány vízkivételi helyeit ideiglenesen bekötötték a város ellátóhálózatába. A Balokányból származó langyos víz használatát természetesen csak a későbbiekben ismerték be az illetékesek, hiszen használatakor a lakott vízgyűjtő és a közvetlen környezet területhasználata miatt igen nagy volt a fertőzésveszély. Tény viszont, hogy a fúrások közül csak a II. sz. maradt fenn napjainkig, hiszen a vizét eltérő intenzitással és változó célokkal használták (strand, szökőkút, tó vízpótlása stb.) több évtizeden keresztül.

A fúrás átépített kútháza – a tó északnyugati sarkánál – az újonnan épített EKF-sétányba nyert becsatlakoztatást. A többi (I., III. és IV.) fúrást rövid kihasználási időszak elteltével egyszerűen betemették a kezdő csőrakatok eltömésével.

A terület hidrogeológiai viszonyai alapján okkal valószínűsíthető, hogy a Zsolnay gyár ellátását látták veszélyeztetve a fúrások együttes termeltetésekor, tehát a kizárást tartották célravezetőnek. A tömedékelési munkálatok valójában nem igazán jártak sikerrel, mivel a betemetett fúrások szelvényéből a tömedéket (agyagolást) fokozatosan eltakarította a szivárgások és a nyomásviszonyok változása, tehát a szivárgások megmutatkozásával hamarosan tovább szaporodott a balokányi források száma.

A Balokányban és közvetlen környezetében a természetes és mesterséges vízkilépések helyét és számát még napjainkban sem ismerjük pontosan, de a tó nyugati oldalán lévő, egykori I. sz. fúrást sokan természetes forrásnak tekintik. Béléscsőrakatának tetőszintje valójában a jelenlegi terepszint alatti, így az innen rejtett túlfolyásként származó vízjelentkezést az 1950-es években még az Országos Forráskataszterbe is felvették, mint „Balokányi fabódés forrás”.

A terület átépítése, a vízkilépést elősegítő csőrakat lefedése, majd a környezet rendezetlenné válása után a forráskataszteri elnevezést végül a kútházzal védett II. sz. fúrás kapta meg, hiszen onnan – az I. sz. fúrás 1960-as években megvalósult, ismételt eltömése miatt – évtizedeken keresztül történt természetes túlfolyás (amely még napjainkban is megvalósul).

A tó átellenes oldalán a III. sz. fúrásból is történt még időszakos jelleggel természetes túlfolyás, bár egyesek szerint az nem lehet más, mint a keletebbre található, és szintén eltömésre került Balokányi-forrás eseti jelentkezése. Mindenesetre tény, hogy a balokányi források közül legutóbb a I. sz. fúrás, vagyis az eredeti „Balokányi fabódés fúrás/forrás” tisztítása történhetett meg, míg a többi, volt balokányi forrás ismételt megjelenése valószínűleg csak az elkövetkező évek, évtizedek pécsi rejtélyei között szerepelhet.

Kraft János