A Balokány-liget már 50 éve Pécs könnyűzenei fellegvára volt
2024. júl. 24. |
Fôoldal \ A Balokány-liget már 50 éve Pécs könnyűzenei fellegvára volt
A Balokány-liget már 50 éve Pécs könnyűzenei fellegvára volt.
A Balokány-ligetben lévő közösségi házat (Pepita) 50 évvel ezelőtt 1974-ben Oltai Péter tervezte. A Csete György építész vezette Pécs Csoport tagjának terve alapján 1977-ben elkészült az Ifjúsági Park Zsolnay-épületkerámia borítású klubháza. 1977 május elsejétől a Kati és a Kerek Perec zenekarral könnyűzenei koncertek sorozata indult el a Pepitában, a Mini, az Universal, a Neoton, a Syrius, a Gemini, a Pantha Rhei, a P. Mobil, a Piramis, a Spirál, az Új Rákfogó, a Hungária, a Bergendy, az East, a Nautilus és Bontovics Kati és Wastaps együttesekkel.
1978 július 7-én a Piramis avatta fel a tóra épített első víziszínpadot.
„Sorban érkeztek is a fellépők: többek között a Bergendy, a Generál, a Hungária, a Neoton és Kócbabák, az új Illés, Zorán, valamint a sokszor három-négyezres tömeget vonzó Beatrice, Bikini, Rolls, V’Moto-Rock, P.Mobil, Új Skorpió, EDDA és Karthago, a progresszívek közül az East, a Panta Rhei, a Color, a Solaris, illetve a lengyel SBB.” (Koszits Attila: A pécsi beat lokálja – Pécsi Ifjúsági Ház és Ifjúsági Park: https://beatkorszak.blog.hu/…/a_pecsi_beat_lokalja… )
„Az országosan ismert együttesek mellett az IH és a Park a hetvenes évek végétől rendszeresen felléptette a fiatal helyi bandákat az „Amatőr együttesek pódiuma” és a „Rock-szerda” sorozatokban, illetve a sztárcsapatok előtt. A tehetségkutatást szolgálták a megyei rocktalálkozók, országos pop-, rock- és dzsesszválogatók elődöntői és a Ki Mit Tud? -ok előselejtezői is. A jazzműfaj népszerűsítésére már az indulástól hangsúlyt fektettek, 1980-tól kétévente megrendezték a „Dél-dunántúli Jazz Találkozót”. (Koszits Attila: Legendás pécsi rocktörténeti helyszínek)
A jubileumot méltóképpen szeretnénk megünnepelni egy olyan kiállítással, ami ezt a rocktörténeti ötven évet fotókkal, plakátokkal, újságcikkekkel, felvételekkel tenné megismerhetővé, emlékezetessé.