Meddig lesz a város mostohagyermeke a Balokány? (Bama.hu)

Post

  |  

„A Balokány-liget a legelhanyagoltabb része Pécsnek, a város mostohagyermeke. Népligetté alakulhatna, ahol a családok kikapcsolódhatnának.”

Pécs Ezeket a sorokat az 1900-as évek legelején írták az akkor megjelenő pécsi lapokban. Bő harminc évnek kellet eltelnie, hogy változás legyen. Az akkori strandot modernizálták, a kor legmodernebb strandját hozták létre. Az 1933-as átadóról annak idején úgy számoltak be a lapok, hogy „a dzsungelből Balokányi Paradicsom” lett. Az idő haladt előre, és mivel a város keveset fordított a fejlesztésekre, a liget elvesztette akkor szerzett varázsát. A strandot az 1980-as évek elején bezárták, és újra mostohagyermeke lett a városnak a Balokány.

A város zöld szíve lehetne 
2010-ben, mikor Pécs az Európai Kulturális Főváros címet viselte, az egyik beruházás részben érintette a Balokány területét. A felső részen, a Kodály Központól a Zsolnay Negyedig egy felújított sétányt hoztak létre. A helyi civilek összefogtak, és az alsó elhanyagolt részt megtisztították. Távolabbi céljuk az volt, hogy a liget Pécs város zöld szíve legyen. Megalakították a Balokány-ligetért Egyesületet, amely együttműködési megállapodást kötött a pécsi önkormányzattal a liget üzemeltetésére, melyet 2014-től egy haszonbérleti szerződés váltott fel. Az évek alatt több fejlesztést végeztek el, így többek között a közvilágítást korszerűsítették, a Pepita épületét felújították és megújult a tószínpad.

Játszótér, csónakázás 
Idén, aki a Balokány környékén járt, az láthatta, hogy nagyobb munkák zajlanak. Gépek, munkások dolgoznak már hosszabb ideje. A város a Pintér János Parkmegújítási Program keretében fejlesztéseket végez a területen: egy 65 méter hosszú, új, akadálymentesített sétányt hoznak létre, kijavítják a tavat körülvevő sétaút járdalapjait, felújítják a színpad előtti nézőtér padjait, valamint egy új játszóteret építenek. – Örülök a játszótérnek! Igaz, közel van a 6-os főút, de azért jó, hogy a belváros szívében lesz egy fákkal körülvett játszótér – mondta egy anyuka lapunknak. Pánovics Attila, a Balokány-ligetért Egyesület koordinátora közölte, hogy egy elnyert pályázatnak köszönhetően újra indul a csónakázás a tavon, és tervezik, hogy a Pepitában büfé működjön.

ZSIGMOND JÓZSEF

Forrás: https://www.bama.hu/helyi-kozelet/2022/06/meddig-lesz-a-varos-mostohagyermeke-a-balokany

None :P None :P