Enyhül a kontraszt, eltűnnek a „romok” (Bama.hu)

Post

  |  

Aggódnak a pécsiek a Zsolnay Vilmos úton álló, a Kodály Központtal szemközt, a 6-os főút másik oldalán található lepusztult ingatlanok miatt. A közelben élő olvasónk a korábban ígért bontást, illetve ingatlanrendezést sürgeti.

A Zsolnay Vilmos út érintett szakasza régóta kívánnivalót hagy maga után, leromlott állagú épületek sorakoznak egymás mellett, hatalmas kontrasztot adva az út déli oldalán, az Európa Kulturális Fővárosa évre megépített Kodály Központtal, Zsolnay Kulturális Negyeddel és az eltelt időszakban rendbe tett (és további fejlesztések előtt álló) Balokányligettel szemben. A környéken élő olvasóink sem nyugodtak az épületek állapota, és az azokban élők miatt sem. Elmondásuk szerint gyakran félnek hazamenni sötétedés után, hangos veszekedéseket kénytelenek hallgatni a szomszédos házakból és nem győznek elég lakatot, zárat tenni az ajtójukra.

– Hozzám egy év alatt kétszer törtek be és egyedülálló idős asszonyként sokszor rettegek – mondta el egyik olvasónk, aki az Alsóbalokány utcában lakik, ám nevét a fentebb említettek miatt nem merte vállalni. – Nagyon várjuk már a sokat hivatkozott Schlauch Imre Városrendezési Programot, hiszen ez a terület a város szégyenfoltja, pont szemben a Kodály Központtal, ahová előkelő vendégek érkeznek, itt fogadjuk a „nagy embereket”, és ha egy picit a távolba néznek, akkor lepusztult, omladozó, gyalázatos ingatlanokat látnak.

Két épület bontását már elvégezte a város, de az önkormányzat minden rossz állapotú önkormányzati épület sorsát rendezni szeretné a közeljövőben, és ennek érdekében megtették a lépéseket.

A bontással javítják a közbiztonságot

Tavaly indult Pécsett a városképi összhangot jelentősen rontó ingatlanok eltüntetését célzó Schlauch Imre Városrendezési Program, és a városképet csúfító, romos épületek bontása már el is kezdődött. Ezzel pedig a város egységesebb építészeti arculata is kialakul és az értéküket vesztett ingatlanok helyén pedig új fejlesztések indulhatnak meg. A hírneves pécsi építész nevét viselő programban a városrendezési szempontok mellett a közbiztonság javítása miatt is lényeges, hogy lebontsák az épületeket.

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a főépítészet koordinálásában készül egy városképi tanulmányterv is, illetve az ingatlanok vagyonhasznosító általi hasznosítási tervei és javaslatai.

Segítenek új otthont találni

– A cél, hogy értékét tekintve lefelé szálló területekből felfelé ívelők alakuljanak ki – tájékoztatott a Pécsi Városháza. – Pécs célja, hogy minden itt élő megnyugtató körülmények között új otthont találjon.

Az eddig kijelölt épületekben vegyesen éltek jogszerű és jogszerűtlen módokon. Előbbieknek a város új ingatlanokat kínált és kínál fel a jövőben is. Három család tavaly önként átköltözött egy felajánlott ingatlanba, és még eggyel született korábbi megállapodás ugyanerről. Jelenleg bírósági végrehajtás öt család kilakoltatása kapcsán történt, s további két családdal szemben bírósági eljárás folyik. A Zsolnay úti ingatlanok esetében vizsgálják a további hasznosítást.

Jeki Gabriella (Dunántúli Napló)

http://www.bama.hu/baranya/kozelet/enyhul-a-kontraszt-eltunnek-a-romok-712078/

None :P None :P