Nem tett le az egykori Balokány Fürdő területére álmodott beruházásról az Aquaprofit Zrt. A cégnél ugyanakkor érdeklődésünkre azt közölték, a kutatási központot és medencét is magában foglaló komplexum terveit átgondolják a belengetett új élményfürdő miatt.
Nagyban befolyásolja a Balokány Fürdő újraélesztésére vonatkozó elképzeléseket, hogy – amint arról nemrég beszámoltunk -, végre körvonalazódik a régóta vágyott pécsi aquapark terve. Csak éppen nem a valamikori strand helyén, hanem az EXPO Center mellett.
– Az elképzelés főbb tartalmi elemei nem változtak, de a megvalósítás függ a támogatások meglététől. A város szűkében van fürdőknek, ebből kifolyólag üdvözlendő, ha egy komoly létesítmény épül. Ez alapján természetesen újra kell gondolnunk a mi beruházásunk vizes elemeinek tartalmát – nyilatkozta Herczeg Katalin, a Balokány Fürdő területét birtokló Aquaprofit Zrt. marketing munkatársa.
A korábbi elképzelések egyébként többek közt kutatási központról és vizes játszótérről szóltak. Kérdésünkre elmondták, a pontos koncepció kidolgozása még folyamatban van. Annyi azonban már ismert, hogy a cél egy „mindenki számára élhető környezetben” kialakított szabadidő park. Ennek egyébként csak egy kis részét alkotja a valamikori fürdő területe, a vállalkozás a liget egészének újjáélesztését, felújítását szeretné véghezvinni. Ennek érdekében a városvezetéssel és több civil szervezettel is folyamatosan egyeztetnek.
Mindenesetre a beruházó – ha már nem kevés pénzt beleölt a projektbe – nem szeretné annyiban hagyni a dolgot. Mint érdeklődésünkre közölték, az elmúlt években „rendkívüli erőfeszítéseket tettek”, ezért el akarják kerülni, hogy az erre fordított energia és idő kárba vesszen.
Sajnos azt továbbra sem tudhattuk meg, hogy legkorábban mikor indulhat az építkezés.
(http://www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/a-beigert-pecsi-elmenyfurdo-miatt-ujragondoljak-a-balokanyba-tervezett-vizes-beruhazast)